Thesszaloniki
Thessaloniki Görögország második legnagyobb városa és egyben legforgalmasabb kikötője is. Közép-Makedónia régió székhelye, valamint kikötőjének köszönhetően nagyon fontos kereskedelmi központja az országnak és egyben egész Dél-kelet Európának. Thessaloniki 1997-ben a Kultúra Európai fővárosa volt.
Thesszaloniki története
A várost Kasszandrosz makedón uralkodó alapította i.e. 315-ben és feleségéről, Thessalonikéről nevezte el. Saloniki ekkor egy saját parlamenttel rendelkező Macedón városállam volt. I.e. 168-ban a város a Római Birodalom részévé vált, majd a birodalom szétesése után a Kelet-római Birodalom, vagyis a későbbi Bizánci Birodalom része lett.
Ebben a városban született a híres bizánci hittérítő testvérpár Szent Cirill és Szent Metód.
A várost 1430-ban meghódította II. Murat szultán és a következő 5 évszázadban a törökök kezén is maradt. Ekkor Thessaloniké lett a balkán legfontosabb kereskedelmi központja.
Szalonikit 1941-ben elfoglalta a Harmadik Birodalom, majd 3,5 évig megszállás alatt tartotta. A város sokszor esett a szövetségesek támadásainak áldozatául, a zsidóságot szinte teljesen ki is irtották. A háború után a város azonban gyors újáépülésen ment keresztül.
Thesszaloniki látványosságai
A Fehér Torony
Ez a torony a 18. ill. 19. sz.-ban sokáig börtönként, valamint foglyok vesztőhelyéül szolgált. 1890-ben a zsidók fehérre festették, így jelképezve szabadságuk visszanyerését. Ezután a torony már nem sokáig szolgált börtönként. Manapság a Bizánci kultúra múzeuma működik benne.
Galerius diadalíve
A diadalívet 303-ban Galerius császár a perzsák fölött aratott győzelme emlékére emeltette. Épen maradt részein a mezopotámiai és örményországi hadjáratokat láthatjuk, valamint magát a császárt katonái körében.
Agios Gorgios (Szt. György) rotunda
Eredetileg Galerius császár mauzóleumaként működött, ma már azonban ortodox templomként szolgál. Bár a törökök a XVI. században dzsámivá alakították és megtoldották egy minarettel, de 1912 után ismét ortodox templom lett.
Olcsó repülőjegyek Thesszaloniki
Thesszaloniki hivatalos oldala
Aktuális időjárás Thesszaloniki
Thesszaloniki térképe
Térkép nagyítása


